Referenciák
 
 
 

 
Egyedülálló jellemzők
 
 

Független elemzések


A Statistica termékekről az első Windows alatt működő verzió kibocsátásától (1993) a mai napig több mint 120 bemutató cikk és független összehasonlító elemzés jelent meg szakmai folyóiratokban, portálokon.


 


A BI felmérés minden kategóriájában jól szerepelt a Statistica
(Dresner Advisory Services, 2016 május)

Az üzlei intelligencia piacán végzett Wisdom of Crowds felmérés alapján a Statistica minden kategóriában kitűnő eredményeket ért el, így az "Overall Leader" címet érdemelte ki.

Vissza a lap elejére




A Dell Statistica program a Gartner "Advanced Analytics Platform" mágikus négyzetében a "piacvezető" kategóriába került
(Gartner's Business Intelligence and Information Management Summit, Sydney, 2016 február)

A Gartner megtisztelő "piacvezető" minősítése annak elismerése, hogy a Dell Statistica mind az alapkoncepció teljessége, mind a megvalósítási képesség vonatkozásában az élenjárók között van, jelentős a múltja és a piaci szegmens növekedésének iránymutató szereplője lehet.

A Dell Statistica az előző évben kapott "kihívó" besorolás után nagyot lépett előre egy olyan területen, mely a Gartner elemzése szerint az analitikai piac legyorsabban fejlődő szegmense. A piaci szegmens fontosságát jelzi, hogy 2020-ra a vállalatok business intelligence és analitika beruházásainak várhatóan 40%-át fogják ezen a területen elkölteni.

További részletek Angol nyelvű oldal
Vissza a lap elejére


A Dell Statistica innovatív technológiáinak elismerése
(Dresner Advisory Services, 2015 december)

Az üzlei intelligencia és analitika terén mértékadó véleményéről ismert Howard Dresner nevével fémjelzett, szponzoroktól független Dresner Advisory Services kutató és tanácsadó cég legutóbbi felmérése a Dell céget az Advanced and Predictive Analytics termékek előállítóinak csoportjában a "technology leader" kategóriába sorolta.

Vissza a lap elejére



A Statistica elnyerte a Hurwitz "Victor" címet
(Hurwitz Victory Index felmérés, 2014 október)

A StatSoft és a Statistica ismét elismerést kapott egy mértékadó elemzésben.

A 2014 Hurwitz Victory Index Report for Advanced Analytics felmérésben a StatSoft (a Dell Software részeként) "Leader" besorolást kapott a "Go-to-Market Strength" és "Victor" címet a "Customer Experience Strength" kérdéskörben.

Vissza a lap elejére



A StatSoft a második helyen végzett a Dresner elemzésében.
(Advanced and Predictive Analytics Market Study, 2014 július)

Az üzleti intelligencia alkalmazásokra specializálódott Dresner Advisori Services, mint független elemző szervezet közzé tette jelentését, mely az alábbi helyről regisztrációt követően szabadon letölthető. A minősítés alapjául szolgáló felmérés kiterjedt minden iparágra, minden szervezeti beosztásra.

Az alapvető kritériumoknak megfelelő 18 céget több szempont szerint vizsgálták. Összességében a Dell (StatSoft ), az IBM és a SAS a második helyen osztozott. A 70 oldalas jelentés több részletes összevetést tartalmaz, a vásárlók szempontjai szerint.

Vissza a lap elejére



A StatSoft elismerése a Gartner analitikai platformokat bemutató Magic Quadrant™ jelentésében
(Gartner's Business Intelligence and Information Management Summit, Sydney, 2014 február)

Az információ-technológia kutatással, tanácsadással foglalkozó Gartner cég Sydney-ben rendezett konferenciáján Lisa Kart kutatási igazgató hozta nyilvánosságra a fejlett analitikai platformokat bemutató új jelentést.

Kart felhívta a közönség figyelmét arra, hogy a jelentés új szereplőjeként a StatSoft a három legjobb közé került a fejlett megoldások megvalósítási képessége alapján, és megemlítette a Statistica platform egyes erősségeit is.

Az alábbi linken a Gartner cég ügyfelei számára elérhető jelentés méltatja többek között a Statistica széles analitikai eszköztárát, a feldolgozható adattípusok választékát, a magas ügyfél-elégedettséget és skálázhatóságot.

A Gartner teljes Advanced Analytics Magic Quadrant  jelentése Angol nyelvű oldal
Vissza a lap elejére



Martin Butler elemzésében rámutatott a Statistica erősségeire
(Butler Analytics, 2014 január)

A szakmai körökben mértékadó véleményéről ismert, független londoni BI tanácsadócégtől Martin Butler gyakran nyilatkozik ipari trendekről, analitikai megoldásokról.

Legutóbbi elemzésében Butler a Statistica integráltságát, grafikus felhasználói felületét és rugalmas alkalmazhatóságát dícsérte.

A Statistica programot korábban a SAS alternatívájaként említette, és a Statistica Text Minert a legjobb szöveg analitikai platformok egyikének nevezte.

A teljes hír Angol nyelvű oldal
Vissza a lap elejére



A Statistica jelen van minden fő iparágban, a világ minden részén
(Gartner's Who's Who in Advanced Analytics, 2013 december)

A Gartner, mely a világ vezető informatikai kutató és tanácsadó cége, november 22-én kiadott jelentésében a StatSoftot az "Analytics pioneer" kategóriába sorolta. A jelentés a fejlett analitikai piacot a fejlett modellező platformok, szolgáltatók és analitikai alkalmazások komplex ökoszisztémájaként mutatja be, és elismerően említi a StatSoftot, mint az analitikai ipar azon úttörőinek egyikét, akik (a SAS-hoz és SPSS-hez hasonlóan) hosszú múltra tekinthetnek vissza az elméleti és gyakorlati analitika terén.

A Gartnertől megvásárolható teljes jelentés az alábbi címen olvasható.

A teljes hír Angol nyelvű oldal
Vissza a lap elejére



A STATISTICÁt ismét első helyre sorolták a felhasználók a világ legnagyobb adatbányászati felmérésén
(Rexer Analytics felmérés, 2013 december)

A Rexer Analytics nyilvánosságra hozta a 2013 évi "Data Miner Survey" részleteit.

A Statistica program sorozatban negyedszer nyerte el a kereskedelmi szoftverek körében az első helyezést a felhasználók elégedettsége és az elsődlegesen használt adatbányászati eszköz tekintetében.

További részletek Angol nyelvű oldal
Vissza a lap elejére


A Statistica szerepel a Forrester "Wave™ report" jelentésében
(Forrester jelentés, 2013 május)

A Forrester cég felvette első "Big Data Predictive Analytics Solutions" (2013) jelentésébe a Statistica Enterprise platformot. A jelentés bővebb ismertetését a Forrester szigorú szabályai nem teszik lehetővé, az eredményeket csak a cég ügyfelei kapják meg.

További információk: www.forrester.com/home Angol nyelvű oldal
Vissza a lap elejére


 

A StatSoft terméke a legjobb kereskedelmi szoftver eszköz
(KDnuggets felmérés, 2012. május)

A KDnuggets 13. éves szoftver felmérésében arról kérdezte meg olvasóit, milyen analitikai vagy adatbányászati szoftverrel dolgoztak az elmúlt 12 hónapban. Ellenőrző emaillel biztosították, hogy egy résztvevő csak egy szavazatot küldhessen.

A Statistica ismét magas szavazatszámokat ért el, a kereskedelmi szoftverek között elnyerte a "legjobb eszköz" címet.

  

A teljes cikk Angol nyelvű oldal
Vissza a lap elejére


A Statistica desktop változata győzött a Minitabbal összevetve
(eKPI Solutions, 2012)

Az oktatással és konzultációval foglalkozó eKPI Solutions cég részletes összehasonlító elemzést közölt honlapján a Statistica és Minitab programról. A szerző kimutatja, hogy a fejlettebb statisztikai elemző eszközöket, feltáró technikákat igénylő feladatokhoz a Statistica programot kell választani. "A Statistica tartalmazza az összes szükséges eszközt" és a StatSoft termékei "széles felhasználói körben alkalmazhatók".

A továbbiakban felsorolja a "Statistica tiszta, kvalitatív előnyeit a Minitabbal szemben", többek között:

  • A Statistica programot szinte bárki használhatja, akinek munkája során numerikus jelentéseket kell áttekintenie.

  • A STATISTICÁt úgy tervezték, hogy legyen alkalmas egy projekt bármely szintjén az adatgyűjtésre és elemzésre, ezért bármilyen méretű vállalat analitikai alapként használhatja projektjei indításánál.

  • A Statistica "a releváns eszközökből többet tartalmaz, mint bármely más megvásárolható alkalmazás".

  • A Statistica grafikai képességei "egy teljesen más kategória, szinte minden vonatkozásban felülmúlja a Minitabot", például a kijelölést, a rugalmasságot, a megjelenítési minőséget, az interaktivitást és kompatibilitást "össze sem lehet hasonlítani".

  • A Statistica Report eszköze a táblázatos és grafikus eredmények manuális vagy automatikus egybeszerkesztését is lehetővé teszi, akár Microsoft Word formátumban is, amivel prezentáció minőségű jelentéseket állíthatunk elő a programon belül. A Minitabban nincs mód a professzionális, vagy utólag módosítható riport elkészítésére.

A szerző végül kifejti, hogy "a Statistica programmal az alkalmazó cégek a Hat szigma stratégia előre konfigurált implementációja birtokába jutnak, melyet további konfigurálással könnyen saját igényeiknek pontosan megfelelőre igazíthatnak.

A teljes cikk Angol nyelvű oldal
Vissza a lap elejére


A Statistica a legelfogadottabb és legjobb támogatású prediktív analitikai eszköz
(Rexer Analytics, 5rd Annual Data Miner Survey, 2011 október)

A Rexer Analytics nyilvánosságra hozta a 60 ország 1319 adatbányász szakemberének megkérdezése alapján készült idei felmérése eredményeit.

  • Elsődleges eszközként a Statistica programot jelölték meg legtöbben az összes válaszadók közül, és ezen belül a "Corporate", a "Consultant" és a "Government/NGO" felhasználói csoportban is, csak az "Academic" csoport volt kivétel.

  • A felhasználói elégedettség tekintetében ismét a Statistica végzett az élen.

  • A Statistica felhasználók 80%-a gondolja úgy, hogy ezt a programot fogja használni a következő 3 évben is, míg a SAS, SPSS Statistics és a SAS Enterprise Miner felhasználói körében ez az arány 38-58%.

A felmérés eredményei részletesebben Angol nyelvű oldal
Vissza a lap elejére


A Statistica az elsődleges prediktív analitikai eszköz
(Rexer Analytics, 4rd Annual Data Miner Survey, 2010 október)

A Rexer Analytics nyilvánosságra hozta a 60 ország 735 adatbányász szakemberének megkérdezése alapján készült idei felmérése eredményeit. A Statistica Data Miner és Statistica Texet Miner a legjobb átlageredményt érte el, ezen belül a legjobb minősítést kapta az "elsődleges analitikai eszköz", a "felhasználói elégedettség" és a "további használat valószínűsége" szempontok szerint.

A Statistica Data Miner felhasználók elégedettségük indokaként az alábbiakat adták meg:

  • Modellek pontossága és teljesítménye

  • Az eljárások sokfélesége

  • Grafikai megjelenítés

  • Használat egyszerűsége

  • Nagyon nagy adattömeg kezelésének lehetősége

További érdekes eredmények:

  • A Statistica programot jelölték meg elsődleges eszközként legtöbben az összes válaszadók közül, és külön a "Corporate" és "Consultant" felhasználói csoportban is.

  • Az adatbányászattal foglalkozók harmada szövegbányászatot is alkalmaz, és a legtöbben a Statistica Text Minert használják.

  • A legnagyobb felhasználói elégedettséget a Statistica érte el, csaknem kétszer akkora "nagyon elégedett" felhasználói hányaddal, mint az R, IBM SPSS Modeler, IBM SPSS Statistics, SAS vagy SAS Enterprise Miner.

  • A Statistica felhasználók 80%-a jelezte azt, hogy ugyanezt a programot fogja használni a következő 3 évben is, míg a SAS, SPSS Statistics, and SAS Enterprise Miner felhasználói körében ez az arány csak 42-45%.

A felmérés eredményei részletesebben Angol nyelvű oldal
Vissza a lap elejére


Jó eredményt ért el a Statistica a KDnuggets felmérésében
(KDnuggets felmérés, 2010. május)

A KDnuggets.com adatbányászati portál 11000 regisztrált olvasó körében terjesztett hírlevelében megkérdezte, ki milyen szoftvert használt adatelemző munkához az utóbbi 12 hónapban. Sok válaszadó általános elemzőeszközöket (mint például a Microsoft Excel), programnyelveket, saját fejlesztésű vagy nyílt forráskódú eszközöket jelölt meg. Az alábbi táblázat csak a kereskedelmi szoftvert használók számát mutatja, itt a Statistica az egyik legjobb eredményt érte el. 

Vissza a lap elejére


Kiváló minősítéseket kapott a Statistica
(Rexer Analytics, 3rd Annual Data Miner Survey, 2009 november)

A Rexer Analytics felmérésében 710, zömmel ipari területen dolgozó adatbányász megkérdezése alapján a Statistica Data Miner kiváló eredményeket ért el. A felmérésben vizsgálták a feldolgozó eszközöket, technikákat, a fogadott adattípusokat és a felmerülő nehézségeket. A résztvevők megjelölték azt is, hogy melyik adatbányász eszközöket használják elsődlegesen, és mennyire vannak ezekkel megelégedve.

A Statistica Data Miner

  • elsődleges felhasználói között volt a legmagasabb a "nagyon elégedett" választ adók száma (megelőzve a Rapid Miner és Clementine eredményét) és a legnagyobb valószínűséget adták arra, hogy továbbra is ezt fogják használni,

  • elsődleges felhasználói közül jelölték meg legtöbben a választás okaként a legfontosabbnak számító "modellek pontossága és teljesítménye", "szoftver stabilitás és megbízhatóság", "használat egyszerűsége, kezelőfelület minősége" szempontokat,

  • az akadémiai felhasználók körében a legtöbben jelölték meg elsődleges eszközként (a nyílt forráskódú Weka és R előtt),

  • a nem akadémiai felhasználók körében a második legtöbb jelölést kapta (Az 1. SPSS Clementine és 3. SAS között),

  • messze a legnépszerűbb adatbányász eszköz volt a gyáripar területén.

A felmérés eredményei részletesebben Angol nyelvű oldal
Vissza a lap elejére


A szalagmenük a Statistica 9-ben jobbak, mint az Office 2007-ben
(Scientific Computing World, 2009 augusztus)

A szemleíró több szempontból vizsgálja a Statistica termékcsalád új kiadásának újdonságait. Az elemzési sebesség, a kezelőfelület, az új statisztikai eszközök (köztük a "nagyon hatékony Distributions and simulation" eszköz) és az R nyelv támogatásának méltatása mellett megemlíti, hogy a STATISTICÁban a szalagmenük bevezetése jobban sikerült, mint az új stílust megteremtő Microsoft Office 2007 termékekben. Dícséretesnek tartja azt is, hogy a felhasználó nincs kényszerítve szokásai megváltoztatására, választhatja a klasszikus legördülő menüt is.

Vissza a lap elejére


A Statistica Data Miner a legjobb adatbányász szoftverek között van
(Rexer Analytics, 2008 szeptember)

2008 szeptemberében hozta nyilvánosságra a Rexer Analytics idei adatbányászati szoftver felmérésének eredményeit, melyet az összes iparág adatbányász szakértőinek véleménye alapján állítottak össze. Néhány figyelemre méltó megállapítás a felmérés eredményeiből:

  • A Statistica Data Miner az általános adatbányászati célú alkalmazások körében az első három (6%) közé került, a felhasználók által elsődlegesen használt adatbányászati eszközök listáján pedig az első kettőben végzett.

  • Az adatbányászati eljárások leggyakoribb felhasználási területei a CRM, a pénzügyi szolgáltatások, a kereskedelem és a telekommunikáció, de növekszik az ipari alkalmazások száma is: részarányuk 2007-ben 6% volt, a 2008-as felmérés szerint már 16%.

  • Az adatbányászati módszerek közül változatlanul a döntési fák és a klaszter analízis a legnépszerűbbek.

  • Az adatbányász szakértők munkaidejük több mint harmadát az adatok összegyűjtésére és előkészítésére fordítják.

A kutatás részletes eredményeit az alkalmazott módszerekkel együtt egy 40 oldalas PDF dokumentum tartalmazza. Ha szeretne többet tudni a felmérés eredményeiről, keresse fel a Rexer Analytics erről szóló oldalát.  

Vissza a lap elejére


A Statistica pénzügyi és gazdasági alkalmazása
(Scientific Computing World, 2007 január)

A matematikai és statisztikai módszerek pénzügyi és gazdasági felhasználásáról szóló cikkében F. Grant megfogalmazza a sebesség, megbízhatóság és karbantarthatóság igényét, és megállapítja, hogy ezeknek a Statistica mindenben megfelel. Említést tesz a Statistica Data Miner banki és pénzügyi alkalmazóiról és a speciális R függvények elérési lehetőségéről. Végül kijelenti, hogy a tudományos módszerek, modellek pénzügyi és gazdasági alkalmazási lehetőségeinek száma gyakorlatilag korlátlan.

Vissza a lap elejére


Biológiai folyóiratban méltatták a Statistica programot
(Biologist, 2006 október)

A statisztikai szoftvereket alkalmazó biológusok számára írt cikkében Dr. Graham Smith (Bath Spa University, UK) minden szempontból dicséri a programot. Kiválónak minősíti a Statistica analitikai képességeit, grafikáját, megállapítva, hogy e téren más alkalmazások korlátozott lehetőségeket nyújtanak. Dr. Smith megemlíti az eredmények kezelésére szolgáló fa szerkezetű, fülekkel lapozható munkafüzetet, a riport funkciót és az OLE (objektum csatolás és beágyazás) alkalmazását is. Továbbmenve a statisztikával ismerkedők számára különösen hasznosnak minősíti a StatSoft honlapján elérhető kézikönyvet (//www.statsoft.com/textbook/stathome.html) és a Statistica súgóját is. 

Vissza a lap elejére


Ismét a Statistica Data Miner kapta a legmagasabb pontszámot
(DM Review, 2006. március)

Dr. Robert Nisbet elemzésében hat vezető adatbányászati alkalmazást vetett össze, analitikai funkcióikat és adatkezelő képességeiket vizsgálva. Megállapítása szerint a Statistica ajánlható a potenciális felhasználók döntő többségének.

Termék

Összpontszám

StatSoft Statistica Data Miner 1950
SAS Enterprise Miner 1891
SPSS Clementine 1490
KXEN 1451
Insightful Miner 1408
Excel XL Miner 1163

A teljes cikk Angol nyelvű oldal
Vissza a lap elejére


A legjobb statisztikai szoftverek csoportjába sorolták a STATISTICÁt
(Scientific Computing, 2006. február)

A 11 szoftvercsomagra kiterjedő részletes összehasonlítás eredményeit Dr. J. A. Wass, az Abbott Laboratories statisztikusa ismerteti. A programokat funkcionalitás alapján sorolják csoportokba az alábbiak szerint:

  • Kezdő: InSTAT, SigmaStat, Prism,

  • Közepes: Genstat, JMP, Minitab, Systat, SPSS,

  • Haladó: SAS, S-PLUS, Statistica

Bár az egyes csoportokon belül nem rangsoroltak, Dr. Wass külön megdicséri a Statistica funkciógazdagságát és menürendszerének könnyű kezelhetőségét.

Vissza a lap elejére


Dicséretet kapott a Statistica 7 kiadása és a Statistica Data Miner legfrissebb verziója
(Scientific Computer World, 2004. december)

Felix Grant, az Egyesült Királyság elismert informatikai szakértője 2004. decemberében a Scientific Computer World szaklapban megjelent cikkében elismerő szavakkal nyilatkozik és díjazásra javasolja a Statistica legújabb termékét, a 7-es verziót. Az acélkonténerek gyártásával foglalkozó, nagyméretű üzem számára nyújtott konzultációs projekt során Grant a STATISTICÁt megfelelőnek találta az ilyen léptékű feladtok megoldására is. Cikkében leírja, hogy a Statistica új (7-es) verziója "új analitikai dimenziókkal" (beleértve az új, hatékony modulokat), valamint "új projektszervezéssel, továbbfejlesztett adattábla funkciókkal és metaadat kezeléssel" gazdagodott.

Megemlíti a szoftver kibővült adattisztító funkcióit és a hatékony, analitikus szövegkezelő műveletek elérhetőségét is. Grant a A Statistica rugalmasságáról szólva megjegyzi: "Minden téren nagyon rugalmasan konfigurálható, a munkakörnyezet testre szabhatósága pedig kiemelkedő." 

Grant dicséri a Statistica Data Miner ( és Text Miner – Szövegbányász) alkalmazások erejét. Az adatbányászati megközelítésmóddal szembeni előítéletei ellenére meggyőződött arról, hogy a Statistica Data Miner "tág teret enged az intuitív feltárásnak, és a gyorsan előállított, nagy tömegű hasznos adat hagyományos eszközökkel tovább vizsgálható". A valós feladatok megoldására során a Statistica Text Miner lehetővé tette, hogy  "nyomok után kutassunk jegyzetek, riportok és hasonló adatok között – szinte bárhol az üzem hálózatán –, valahogy úgy, mintha egy kirakós játék fontos darabját keresnénk meg."

 Vissza a lap elejére


Statistica Text Miner, "a show sztárja"
(Scientific Computer World, 2004. május)

Felix Grant, az Egyesült Királyság népszerű szemleírója a közelmúltban cikket írt a Scientific Computer World szaklapnak a szövegbányászat alapjairól és alkalmazásáról, dicsérve a StatSoft Statistica Text Miner termékét. Mint mondta: "A StatSoft már azzal bizalmat ébreszt, hogy nem dicséri túl termékei tudását, és a szoftver alkalmazása sem okoz csalódást."

Az alábbiakban  a cikk néhány további megállapítását idézzük.

"A Statistica Text Miner  mértéktartó, már-már álszerény az eredményekről szólva, melyek mind jól ismert és ellenőrizhető módszereken alapulnak."

"A megfelelő szabályok kialakítása költséges, szakértelem- és időigényes befektetés, nagyban függ a szöveg nyelvezetétől, ezért örömmel tapasztaltuk, hogy elmenthető újbóli felhasználás céljára."

"A szoftvernek képesnek kell lennie a kérdéses dokumentumok felkeresésére. A Text Miner megtalálja a keresett fájlokat tartalmazó, helyi vagy távoli könyvtárakat, végigaraszol a megadott linkeken, és a tartalom végigrágása után dicséretes sebességgel kidobja az előfordulások gyakorisági mátrixát."

"A Statistica, mint mindig, nyílt lapokkal játszik: elénk tárja eszközeit és javaslatát, az alkalmazás már a felhasználó dolga."

"Minden kezdeti gyanakvás ellenére, – mely alapos ellenőrző vizsgálatokra késztetett – tény, hogy a Text Miner jól megbirkózik a feladattal."

Vissza a lap elejére


A Statistica Data Miner a biztos befutó a DM Review összehasonlításában
(DM Review, 2004. március)

"Hogyan válasszunk adatbányász eszközt?" címmel a közelmúltban jelent meg Dr. Robert A. Nisbet-nek, a Santa Barbara-i California Egyetem professzorának tanulmánya. Az adatbányászattal, rendszerelemzéssel több, mint 30 éve foglalkozó professzor cikkében 5 népszerű adatbányász szoftvert hasonlít össze, hogy ezzel segítse a vállalatokat a céljaiknak leginkább megfelelő eszköz kiválasztásában.

A tanulmány a StatSoft Statistica Data Miner, az SPSS Clementine, az Affinium Model (Unica Corporation), Insightful Miner (Insightful Corporation) és a KXEN adatbányászati szoftverek tulajdonságait, funkcióit veti össze, rendkívül részletesen, több mint 100 szempont szerint osztályozva megfelelőségüket. Az eredményeket összesítő táblázat alapján a végső eredmény: a Statistica Data Miner kapta a legmagasabb pontszámot, majdnem kétszer annyit, mint az összehasonlítás második helyezettje, az SPSS Clementine nevű szoftvere.

Termék

Összpontszám

StatSoft Statistica Data Miner

1147

SPSS Clementine

641

Insightful Miner

565

Affinium Model

474

KXEN

562

Vissza a lap elejére


A Statistica Data Minert választották az Oklahomai Állami Egyetemen
(DM Rewiew, 2003. február)

A DM Rewiew-ban 2003. februárjában megjelent cikk bemutatja, hogyan használják az Oklahomai Állami Egyetem informatikus hallgatói a Statistica Data Miner átfogó eszközkészletét osztályozási és előrejelzési feladataik megoldásához.

Dr. Dursen Delen, az egyetem tanára szerint a szoftver megvásárlása kitűnő döntésnek bizonyult a Menedzsment Tudományok és Informatikai Rendszerek Tanszéke számára. Mint mondta, "több éves ipari és akadémiai tapasztalataim alapján meggyőződésem, hogy a Statistica Data Miner az adatbányászati szoftverpiacon az egyik legátfogóbb algoritmuskészletet kínálja." Dr. Delen a grafikai eszközöket, az eredmények megjelenítését fenomenálisnak nevezi.

Az egyetem hallgatói a Statistica Data Minert a demográfiai, szociológiai és szabadidős tevékenység adatai alapján a diabetikus betegségek előrejelzésére, marketing stratégiák modellezésére, valamint többek között pénzügyi mutatók, árfolyamok előrejelzésére alkalmazzák.

A teljes cikk Angol nyelvű oldal
Vissza a lap elejére


A Statistica 6 továbbviszi a hagyományos minőséget
(Quality Digest, 2002. szeptember)

Felix Grant, az Egyesült Királyság elismert szakértője a közelmúltban  a Quality Digest magazin szoftverszemléjében írja le véleményét a Statistica QC Charts, Data Miner és Neural Networks szoftverek legújabb verzióiról (6-os verzió).

Grant a nagy adathalmazok, többszörös adatbázisok kezelését és a valós idejű, automatikus frissítést vizsgálja a Statistica QC Chart modullal. "Bizonyára van valahol határa a feldolgozható adatok tömegének és sokféleségének, de én ezt eddig nem találtam meg - pedig néhány nehezebb feladaton a legtöbb szoftvercsomag elvérzett volna."

Ugyanebben a tanulmányban Grant a Statistica Data Minert az eddig látottak közül a legjobb és legkönnyebben használható eszközként minősíti. Dicséri a felhasználóbarát kezelőfelületet és az erőteljes statisztikai feltáró eszközkészlet.

A tanulmányban végül a Statistica Neural Networks-ről esik szó. Grant e téren bevallottan járatlan, de megállapítja: "A szoftver egyik erőssége, hogy nagyban megkönnyíti a kezdő felhasználók munkáját, illetve azokét, akik a jelentéskészítés vagy a csoportmunka támogatását igénylik."

Grant összefoglaló véleménye a STATISTICÁról: "A Statistica  6 termékcsalád újdonságai a hagyományos minőséget viszik tovább, a program még elérhetőbbé vált, a magasabb szintű integráció a komponensek hatékonyabb együttműködését eredményezi. Ha van megoldatlan statisztikai elemzési feladata, próbálja ki a Statistica 6-ot!"

Vissza a lap elejére

© Copyright 2022 StatSoft Hungary